Járványügyi intézkedések- A tanulókra és dolgozókra vonatkozó viselkedési szabályok

A diákok és az iskolásokban foglalkoztatottak magatartási szabályai

 A Covid-19 járvány megfékezése érdekében a tanulóknak és az iskolai dolgozóknak a következő előírásokkal összhangban kell viselkedniük:

 

  1. Kerülje a tömörülést az iskolába való belépéskor vagy annak elhagyásakor; tartsa be az előírt távolságot és az áthaladási elsőbbséget.
  2. A tanulók kizárólag az előírt időpontban érkeznek az iskolába.
  3. Az iskolába érkezéskor a tanulók kisebb csoportokra lesznek szétosztva.
  4. Az iskolába való belépéskor a dolgozók és a tanulók kötelesek átlépni a fertőtlenítő lábtörlőt (a lábbeli fertőtlenítés érdekében), fertőtleníteni a kezüket és viselni a személyes higiéniai maszkot amelyet megfelelően az arcukra helyeznek, hogy az fedje a szájukat, orrukat, valamint kesztyűt viselnek.
  5. Az iskolában tartózkodásuk során a tanulók és a dolgozók kötelesek 2 méter távolságot tartani egymástól, rendszeresen végezni személyes higiéniai intézkedéseket, különösen kézmosással legalább 20 másodpercig szappannal és vízzel, vagy 70% alkoholt tartalmazó termékkel. Az osztálytermeket rendszeresen szellőztetik. A személyes tárgyak fertőtlenítése szintén ajánlott.
  6. Felkérjük a diákokat, hogy egy meghatározott időpontban érkezzenek az iskolába (nem korábban, se ne később), ne hozzanak felesleges dolgokat az iskolába, ne használják a telefont az iskolában tartózkodásuk során, ne hozzanak ételt az iskolába.
  7. Felkérjük a diákokat, hogy az iskolában tartózkodásuk során ne maradjanak a folyosón.
  8. A kötelezettségek teljesítése után a tanulókat és az alkalmazottakat arra kérik, hogy azonnal hagyják el az iskolát, és ne maradjanak az iskola elõtt.
  9. Az alkalmazottaknak az iskola épületébe való belépéskor azonnal fertőtleníteniük kell a saját mobiltelefonjukat, személyes tárgyaikat és táskaikat a gyűjtő helyiségbe kell helyezniük.
  10. A krónikus betegségben szenvedő dolgozók és tanulók kötelesek tájékoztatni az iskola igazgatóját, vagy az osztályfőnököt annak érdekében, hogy az egészségbiztonságot figyelembe vegyék a munka megszervezése során.
  11. A dolgozóknak és a tanulóknak figyelemmel kell kísérniük egészségüket, és bármilyen tünet esetén, amely légúti fertőzésre utalhat, elszigetelő intézkedéseket kell tenni, kapcsolatba kell lépni a választott orvosukkal és tájékoztatni kell az iskola igazgatóját.
  12. Ezen döntések összhangban vannak az Oktatási Minisztérium, a Szerb Köztársaság Kormánya és a Szabadka Város Válságügyi Bizottságának utasításaival.
  13. Felkérjük az dolgozókat és a tanulókat, hogy kövessék az adott utasításokat, hogy megvédjék magukat és szeretteiket így fékezve a COVID-19 terjedését.